Felszerelés-leltár: ami egy zenekarnak az első évben tényleg kell

Az első közös próbán mindenki hozza, ami van. Egy erősítő, egy gitár, egy kölcsönkapott dobfelszerelés és egy mikrofon, amelyet senki sem tud, honnan került elő. Ez így rendben is van, csak egy idő után kiderül, hogy a zenekar igazi kincse nem a legdrágább hangszer, hanem az, hogy tudjátok, mi van és kié.

Saját és közös: húzzátok meg a vonalat korán

A hangszer jellemzően a játékosé. A gitár, a basszusgitár, a billentyű és a dobos pergője, cintányérjai maradjanak is egyéni tulajdonban, mert ezekhez mindenki személyesen kötődik, és egy esetleges kilépésnél ezek mennek a gazdájukkal.

A közös cucc más kategória. Ide tartozik minden, ami a zenekar működéséhez kell, de nem egy emberhez köthető: énekhangosítás a próbateremben, mikrofonállványok, kábelek, elosztók, egy keverő, esetleg monitorláda. Ha ezeket közös pénzből vettétek, írjátok fel. Nem azért, mert nem bíztok egymásban, hanem mert három év múlva senki sem fog emlékezni, ki tette bele a felét a keverőbe.

Mit vegyetek először

A kezdő zenekarok gyakran hangszert fejlesztenek, miközben az ének a próbán érthetetlen. Pedig a legtöbbet egy tisztességes énekhangosítás javít a próbák minőségén: ha a dalszöveg hallható, a többiek is halkabban játszanak, és kevesebb a vita arról, ki a hangos.

Sorrendben a legtöbb zenekarnak ez szokott beválni:

1. Énekláda vagy kis aktív hangfal és egy egyszerű keverő a próbaterembe, ha a terem nem adja.
2. Megbízható kábelek. Az olcsó kábel a próbán recseg, a koncerten elhallgat. Kevesebb, de jobb.
3. Mikrofonállványok, amelyek nem csúsznak le a dal közepén.
4. Egy hordozható felvevő vagy egy kétcsatornás interfész, hogy a próbákat vissza tudjátok hallgatni.
5. Tartalékok: húrok, verők, elemek, egy második jack-kábel mindenkinek.

Az effektpedál, az új cintányér és a második erősítő ráér. Ezek egyéni döntések, és nem a zenekar pénzéből kell őket megvenni.

A leltár, amit senki sem akar megírni

Egy egyszerű táblázat elég: tárgy, ki vette, mikor, mennyiért, milyen állapotban van, és hol tartjátok. Ha a próbaterem közös több zenekarral, írjátok mellé a sorozatszámot is, és fényképezzétek le a nagyobb darabokat. Lopásnál, biztosításnál vagy egy vitás szétválásnál ez a lap lesz az egyetlen kapaszkodó.

Jelöljétek meg a kábeleket és a tápegységeket. Egy darab színes szigetelőszalag mindkét végén megspórolja a koncert utáni negyedórás keresgélést, amikor négy zenekar cucca keveredik egy kupacban a színpad mögött.

Ha valaki kilép

Ez a legkellemetlenebb kérdés, ezért érdemes akkor megbeszélni, amikor még mindenki jóban van. A gyakori megoldások:

• a kilépő tag a közös cucc rá eső részét pénzben kapja meg, a felszerelés marad;
• a közös cucc tételesen szétosztásra kerül;
• vagy előre rögzítitek, hogy a közös pénzből vett eszköz a zenekaré marad, és a kilépő tag nem kap utána semmit.

Mindhárom működhet, ha előre tudja mindenki. Egy rövid, aláírt papír a próbateremben többet ér bármilyen szóbeli ígéretnél. Ha nagyobb értékről van szó, egy jogász is ránézhet; a zenekaron belüli megállapodásokról bővebben a dal tulajdonjogáról szóló cikkünkben írunk.

A cucc nem a zenekar

Végül egy józan megjegyzés: a felszerelés eszköz. Egy zenekar, amely jól ismeri a saját, szerény cuccát, rendszerint jobban szól, mint az, amelyik minden hónapban valami újat próbál ki. A leltár ebben is segít: látjátok, mi van, mi hiányzik valóban, és mi az, ami csak jól mutatna a próbateremben.